A kutyák nem úgy érzékelik az időt, mint mi, emberek. Számukra nem létezik különbség aközött, hogy egy vagy tíz órára hagyod őket otthon. Az idő fogalma nem köti őket, ők egyszerűen a jelen pillanatban élnek.

Amikor a kutyád látja, hogy felveszed a kabátodat, izgatott lesz – reméli, hogy vele együtt indulsz. Ha kiderül, hogy mégsem, nem ül le keseregni. Nem morfondírozik azon, mikor érsz haza, és nem képzeli el a legrosszabbat. Egyszerűen csak visszatér a jelenbe.

Az állatok nem bonyolítanak, nem ragadnak bele a múltba és nem aggodalmaskodnak a jövő miatt.
A pillanatban léteznek.
Mi, emberek vagyunk azok, akik emberi érzéseket, drámákat és történeteket vetítünk rájuk – részben a szeretetből, részben pedig a megszokásból, amit a filmek és mesék is erősítenek.

A valóság azonban ennél sokkal tisztább.
A kutya maga a tiszta, pozitív energia.
Érzékenyen reagál minden rezgésedre, minden hangulatodra.
Biztosan észrevetted már: ha szomorú vagy, odabújik hozzád, megpróbál felvidítani.
Ő nem kérdezi, mi a baj – egyszerűen emelni akar rajtad.

De ha hosszú ideig maradsz a kétségbeesés rezgésében, ő lassan eltávolodik. Nem haragból, nem közönyből, hanem azért, mert nem tud sokáig abban az alacsonyabb frekvenciában tartózkodni, ahol te éppen vagy.
A kutyák a magas rezgés, a szeretet, a harmónia energiájában érzik jól magukat – és hűek ehhez az állapothoz.

Érdemes megfigyelned:
amikor kiegyensúlyozott, jókedvű, áramlásban vagy, a kutyád szinte ragyog körülötted, tele van örömmel és játékossággal.
Amikor viszont zaklatott vagy, és elmerülsz a tennivalókban, ő kicsit hátrébb húzódik – tisztelettel, szeretettel, de tudatosan.
Ő pontosan érzékeli a rezgések közötti különbséget.

A kutyád így tanít:
nem szavakkal, hanem energiával.
Arra hív, hogy visszatalálj a jelenbe, a derűbe, az örömbe –
oda, ahol ő mindig is otthon van. 🐾